Diákjaink mondták

  • Nem csak belénk tuszkolták a tudást, hanem gyakorlatban is megtanulhattuk a dolgokat. Úgy gondolom, hogy amit élvezek és tudás az csak hasznos lehet.

 Mudri György IÜP Programigazgató

Egyetemi tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem, ahol nyolcadik éve vezetek szemináriumokat először még demonstrátorként, azóta megbízott óraadóként. Az évek alatt tanítottam Vállalat gazdaságtant, Üzleti gazdaságtant, Üzleti tervezést első, másod és ötödéveseknek. Az Ifjúsági Üzleti Programok keretében tizedik éve tanítunk vállalkozásra magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai fiatalokat a Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány szervezésében, mellyel 2000-ben én is ugyan ennek a programnak a diákjaként kerültem kapcsolatba. 2006-2008-ig az alapítvány irodavezetőjeként, jelenleg pedig az Ifjúsági Üzleti Program programigazgatójaként veszek részt a szervezésben. Magamat elsősorban vállalkozónak tartom, de életem ehhez hasonlóan fontos – ezzel egyenrangú – területét jelenti az oktatási tevékenység, aminek céljaként talán legfontosabbnak a használható tudás átadását tekintem. Ezt a célt az adott területen lehető leginkább gyakorlatorientált megközelítéssel, különféle tréningmódszerek oktatási keretekbe történő integrálásával tartom a leghatékonyabban elérhetőnek.

 

 

Balogh László Üzleti tervezés modul vezetője, CÖA Kuratóriumának tagja

A Budapesti Piarista Gimnáziumban szervezett első ifjúsági üzleti programon kezdődött minden még 2000-ben.  2007-ben a Budapest Corvinus Egyetemen szereztem meg a diplomámat közgazdász tanár szakon kisvállalkozói főszakirányon. Az egyetemi évek alatt folyamatosan részt vettem az Ifjúsági Üzleti Programok megszervezésében és lebonyolításában, valamint jó barátommal Mudri Györggyel közös vállalkozást is alapítottunk. A ProMotivation Bt-t Gyuri azóta is sikeresen és töretlen lelkesedéssel menedzseli. Szintén az egyetemi tanulmányaim során alapoztam meg a kapcsolatomat a BCE Vállalatgazdaságtan Intézetével. Eleinte mint demonstrátor vettem részt az oktatási munkában, majd a diplomám megszerzése után munkahelyi szakmai tapasztalatokkal felvértezve hívott vissza az Intézet külsős óraadóként. Azóta egy-egy őszi és tavaszi kurzus oktatásával segítem az első éves hallgatók és a Vállalatgazdaságtan Intézet munkáját. Az első munkahelyi tapasztalatokra a ProMotivation Bt. alapítása és működtetése során tettem szert, majd az egyetem elvégzése után a Deloitte Zrt. adótanácsadási osztályán helyezkedtem el. Itt elsősorban külföldi cégek, valamint hazai közép- és nagyvállalatok adóügyein keresztül ismerkedtem meg a pénzügyi terület sokrétű világával. Két évvel később 2009. nyarán egy CTP-s öregdiák által vezetett céghez, az ingatlan.com-hoz kerültem mint gazdasági osztályvezető helyettes. 2010-ben kaptam felkérést a Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány leköszönő vezetésétől a kuratóriumi tagságra, valamint arra, hogy munkám során megőrizzem és lehetőség szerint továbbfejlesszük az Ifjúsági Üzleti Program nagyon sikeres működését. Bízom benne, hogy az IÜP résztvevői számára a jó hangulatban eltöltött egy hét rengeteg új ismerőst, jó barátot eredményez, és szemléletformáló hatással is lesz rájuk, hogy az ismereteik és készségeik fejlesztésével még jobban megértsék az őket körülvevő világot."

 

 Borbás Barnabás Média és kommunikáció modul vezetője 

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett tanulmányaim közben írtam az IGEN c. folyóiratnak, évekig vezettem az IgenHír magazin szerkesztőségét. 2011 óta a Heti Válasznak dolgozom, emellett két régi kollégámmal létrehoztuk az Igen Média Csoportot, melyen keresztül elsősorban a minőségi B2B-tartalomelőállítás és a PR-stratégiák iránti szenvedélyünknek hódolunk. A HV mellett az utóbbi időben a Kommentár folyóiratban jelentek meg rövidebb írásaim. Tíz éve veszek részt a pasaréti cserkészcsapat vezetésében. Hét társammal csütörtök éjjelenként trash pop zenekart működtetünk.

 

 

 

 

  

 

 

Horgas Gábor Marketing modul vezetője, CTP-s öregdiák

Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen végeztem, marketing szakirányon, majd a CalasanctiusTraining Program (CTP) ösztöndíjasaként a MBA-t szereztem a Saint Martin’s University-n az Egyesült Államokban. A kettő között és után több multinacionális cégnél is dolgoztam marketing területen, főként üzlet- és termékfejlesztés, termékmenedzsment részeken. Az alapítvány munkáját 2008 óta segítem az IÜP és az adománygyűjtés csapatait támogatva, szervezőként, előadóként vagy segítőként. Jelenleg én vagyok felelős az Ifjúsági Üzleti Program Marketing moduljáért, és az újonnan induló képzés formájának kigondolásáért. Ezt nagy feladatnak és kihívásnak éreztem a felkéréskor és érzem most is, mert úgy gondolom kiterjedtsége miatt nagyon nehéz a marketinget átfogóan elsajátítani és átadni. Igyekszünk törekedni arra, hogy a fiatalok azt az oldalát is megismerjék, ami ennek a területnek az etikus szemléletet erősíti.

 

További előadók és szervezők:

hamarosan

Kapcsolatfelvétel

Ifjúsági Üzleti Program

  • Mudri György
  • tel: +36-70/949-9795
  • email:  This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  

Alapítvány

Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány

H-1052 Budapest

Piarista köz 1.

Adósz.: 18239218-1-41

Banksz: 10700079-02389101-52000001